Rajt-cél győzelem

 Hiába nevez be valaki egy versenyre…ha nincs mellette akárki, aki már a kezdetektől kezdve lelkesíti és inspirálja, akkor ritkán tud elegendő motivációhoz jutni önerőből. Értsd: Csak azért, mert valaki beiratkozott a kurzusodra, még nem jelenti azt, hogy el is köteleződött iránta.

edzoba

 Gondolom, – de legalábbis remélem, – hogy számodra is az a fontos, hogy az „ügyfeleid” (hallgatóid), elégedettek legyenek és pozitív élménnyel gazdagodjanak a „terméked” (kurzusod) „fogyasztása/használata” (tanulása) közben, illetve utána is. Ehhez viszont az kell, hogy ne csak beiratkozzanak a kurzusodra, hanem sikeresen el is végezzék azt..

Miért is fontos ez?

Tudom, tök bagatellnek tűnik egyáltalán beszélni erről, de mégis fontosnak érzem kihangsúlyozni ennek a jelentőségét. A hallgatók és az oktatók érdekében egyaránt!
 Hallgatói oldalról ugye fontos a fogyasztói elégedettség.  Ez akkor fog megvalósulni, ha a tananyagod elvégzését követően ténylegesen azt kapják az adott kurzustól, mint amire a beiratkozáskor számítottak, és ténylegesen arra a tudásra tesznek szert, mint amire szükségük volt. Ezt pedig ugye elég nehéz lenne eldönteniük, ha végig se csinálják a kurzusodat…
A Te, vagyis az oktató szempontjából pedig azért fontos, mert Te is csak akkor leszel sikeres, ha a hallgatóid elégedettek. Egy elégedett hallgató nem csak szeretni, de ajánlani is fogja a kurzusodat másoknak. Sőt, nagy valószínűséggel aktív tagja lesz a kurzusod közösségének és a további kurzusaidra is be fog iratkozni, mert már tudja, hogy mire számíthat.

Hogyan?

 Arról, hogy hogyan tudod fenntartani a hallgatóid figyelmét a kurzusod során, majd egy külön bejegyzés keretein belül ejtenék szót. Jelen írásban inkább arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ne elégedj meg azzal, ha egy ember már beiratkozott a kurzusodra.

 El kell keserítselek, de biztos sok olyan hallgatód lesz, akik beiratkoznak a kurzusodra, de aztán a felét sem végzik el. Főleg egy ingyenes kurzus esetén, ahol még az a tényező sem motiválja őket, hogy „Hamár pénzt kiadtam érte, akkor legalább elvégzem…”. Ha pedig fizetős kurzusról van szó, akkor meg még dühösebb lesz, hogy pénzt adott ki érte, és még nem is vált hasznára. (Még akkor is, ha önhibájából nem végezte el…)

 Nyilván, az emberi tényezők közrejátszása miatt, ezen teljesen változtatni úgysem fogsz tudni, de ezt a lemorzsolódást drasztikusan le tudod csökkenteni a megfelelő eszközök alkalmazásával. Ezek közül az egyik legfontosabb, a kezdeti lendület megadása, vagyis a megfelelő bevezető (Intro) lecke.

gyerek kezdő lendület

Milyen legyen?

 Tökéletes recept itt sincsen, de azért megemlítenék néhány olyan tényezőt, amire feltétlenül érdemes odafigyelni a bevezető leckédben.

  1. Ne téveszd össze a promóval!

 Lehet, hogy a promó videódban már tettél említést a kurzusod tematikájára, beszéltél magadról, be is lelkesítetted a hallgatót, de annak alapvetően az volt a célja, hogy beiratkozzon. Az intronak pedig az, hogy kellő lendületet kapjon a tanuláshoz. Ne habozz ezeket a dolgokat újra feleleveníteni, de itt már légy tárgyilagosabb és részletekbemenőbb.

 Ha most azt gondolod, hogy pont ugyanezt megtetted a promódban, akkor valószínűleg a promód sem azt a szerepet tölti be, mint amire hivatott. Ebben az esetben, ajánlom figyelmedbe EZT a bejegyzésemet, amiben a jó promó videóról írok részletesen.

  1. Ismerd a hallgatóid igényét és kételyeit

 Próbálj meg a hallgatóid fejével gondolkozni! Benned milyen kérdések merülnének fel, ha Te iratkoznál be egy hasonló kurzusra?

–        Tényleg ez a jó kurzus számomra?

–        Miről is lesz szó?

–        Tuti azt az anyagot fedi le, amire szükségem van?

–        Valóban hiteles ez az oktató?

–        Nem fogom én ezt idő előtt megunni?

  1. Adj választ ezekre a kételyekre

 Nem vagyok híve az előre magyarázkodásnak, de itt olyan általános kérdésekről/kételyekről van szó, amik szinte mindenkiben felmerülnek, így érdemes már előre letisztázni ezeket!

–        Tényleg ez a jó kurzus számomra?

 Ha minden igaz, akkor már a kurzus megtervezésekor meghatároztad a kurzusod célját és célcsoportját. Nincs tehát itt más dolgod, mint elmondani, hogy kinek és miért hoztad létre ezt az anyagot.

 Ha elmaradt volna a kurzusod célkitűzése, akkor feltétlenül olvasd el ITT, az erről szóló korábbi bejegyzésemet!

–        Miről is lesz szó? Tuti azt az anyagot fedi le, amire szükségem van?

 Feltétlenül javasolom, hogy itt részletesen vedd végig, hogy milyen logika alapján alakítottad ki a kurzusodat és melyik fejezetben miről lesz szó! Lássa a célt és tudja előre a hallgató, hogy milyen úton vezeted őt el a megszerezni kívánt tudásig!

–        Valóban hiteles ez az oktató?

 Noha nem is valós időben, de most Te leszel a személyes oktatója minden egyes hallgatódnak! Nagyon fontos, hogy már az elején kellő bizalmat kelts az emberekben, hiszen csak akkor fogják meghallgatni és megfogadni a tanácsaidat, ha közelebb kerülnek hozzád. Legegyszerűbben úgy tudod ezt kialakítani, ha kicsit mesélsz magadról, de leginkább a tapasztalataidról.

 Ne érts félre, nem a szakmai önéletrajzodat kell itt felmondani, hanem azt kell érzékeltetni, hogy Te is voltál ugyanabban a helyzetben, mint Ők. Te is ugyanonnan kezdted, Te is szembetaláltad magadat ugyanazokkal az akadályokkal, és pontosan emiatt, nagyon jól tudod, hogy mire van szükségük az adott problémák megoldását illetően. Azáltal, hogy empátiát gyakorolsz a hallgatóid felé, sokkal hitelesebb képet fogsz alkotni, mintha csak felsorolod, hogy milyen titulusokat töltesz/töltöttél be. (Sőt, talán még meg is ijeszted őket, hogy ők még mennyire seholsem tartanak…)

–        Nem fogom én ezt idő előtt megunni?

 De, biztos lesz, akinek unalmas lesz, hiszen maga a tanulás is sokszor unalmas…viszont, tehetsz ez ellen!Add át a saját lelkesedésedet a kurzusod iránt, sőt, beszélj nyíltan arról, hogy Téged konkrétan mi inspirál az adott témában!

  1. Humor!

 Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a humor a legjobb fűszer mindenhez, úgyhogy bátran ízesítsd vele a kurzusodat!

  1. Láss neki!

 Teljesen mindegy, hogy egy újonnan készülő kurzusodról van szó, vagy egy már régóta meglévő tananyagról, egy intro videót sohasem késő (újra) elkészíteni!

17738-business-man-pointing-pv