Webuni a sajtóban 2.

Jó érzéssel és egyben büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Mathias Corvinus Collegium-mal kiadott második sajtóközleményünket ismét számos online hírportál közzétette. Többek között: a Napi Gazdaság Online, az OrientPress, az Eco.hu, a Monster, a HEOL, a Hajdú Online, valamint a Soproni-,  Egri-, Szegedi-, Siófoki-, Bonyhádi-, Szombathelyi-, Békéscsabai-, Szolnoki-, Pécsi-, Mohácsi– és a Nagykanizsai Napilap.

Fontosnak tartjuk, hogy az emberek értesüljenek arról, hogy többé nem jelenthet akadályt már az sem, ha nincs elérhető közelségben tanár vagy oktatási intézmény, mert a jelenlegi technológiáknak és a Webuni-nak köszönhetően, most már “Bárhol, bármikor” tanulhatnak!

 

Webuni legénység 3.

Ez alkalommal ismét egyik fejlesztő informatikusunkat szeretném bemutatni, mégpedig Lacit. A vele készült interjút olvashatjátok:

– Neved?

– Polyik László, de inkább csak Laci.

– Hobbid?

– A repülésnek élek, a siklóernyőzés a mindenem. Amikor a földön vagyok, akkor meg leginkább web-, illetve android fejlesztéssel foglalkozom.

– Végzettséged? Szakterületeid?

– Építész hallgató vagyok az YBL-ön jelenleg. Ezenkívül sok éves tapasztalatom van a webfejlesztésben, illetve a hozzá kapcsolódó területekhez.

– Milyen jellegű fejlesztésekben vettél eddig részt?

– Portálok, webshopok, magánszemélyeknek üzleti oldalak elkészítésében segítettem. Ezenkívül sokat 3D modelleztem.

– Mióta dolgozol az Innostartnál? Hogyan kerültél a céghez?

– 2014 eleje óta. Izgalmas és érdekes projekthez kerestek munkatársat, úgyhogy gondoltam ezt nekem találták ki! 🙂

– Könnyen ment a beilleszkedés?

– Remek a környezet, így nem volt nehéz dolgom! 🙂

– Milyen általában a hangulat az irodában?

– Mind a Webunis csapaton belül, mind a többi kollégával is sokat viccelődünk. Illetve van egy állandó humoristánk is. 😀 (Ádám, a grafikus – a szerk.)

– Szeretsz-e a Webunin dolgozni? Miért?

– Szeretek, mert az online oktatásé a jövő és egy kihívásokkal teli projekt.

– Belegondoltál-e már abba, hogy egy olyan országos szintű rendszernek a fejlesztésén dolgozol, ami jelentős mértékben megváltoztathatja a jövő oktatási módszereit?

– Igen, és nagyon jó érzés, hogy a jövőben így még több ember tanulhat majd új és érdekes dolgokat, valamint számukra korábban ismeretlen területeket is felfedezhetnek.

– Mesélj el egy vicces munkahelyi történetet vagy szívatást! Az a legjobb, ha veled történt! 🙂

– A legviccesebb pillanatok mindig úgy kezdődnek, hogy a kollégák hozzáfűzik a legártatlanabb mondathoz is a “The office” c. sorozatból ismert “That’s what she said” kommentet. 😀

Webuni a sajtóban

  Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a tegnapi nap folyamán számos nagyobb online és nyomtatott médium is leközölte a piackutatásainkkal kapcsolatos sajtóközleményünket. A Piac&Profit, a Világgazdaság Online, a Metropol, a news4business, az Edupress, a SuliHáló, a TőzsdeFórum, az ECO.hu ill. az OrientPress egy rövidebb verziót publikált, míg a teljes cikket a Tranzit és az EuroAstra honlapján tudjátok elolvasni. Átütő volt a siker a printmédiában is, ugyanis a sajtóközleményt feldolgozta a Metropol, amin keresztül potenciálisan 600 ezer olvasóhoz jutottak el az MCC és a Webuni üzenetei, emellett a Napi Gazdaság „A nap felmérése” rovatában is megjelent az anyag, továbbá született egy cikk a Népszabadságban is.

  Az egész felmérésből azt szeretném leginkább kihangsúlyozni, hogy határozottan érezhető egyfajta növekvő érdeklődés a hazai online oktatással kapcsolatban, ugyanakkor az, hogy a bizalmatlanok tábora 35%-ot tesz ki, sajnos még elég soknak mondható. Mindenesetre, bíztató a pozitív tendencia és nagyon bízunk benne, hogy a Webuni-nak köszönhetően ez az arány exponenciálisan fog csökkenni a közeljövőben!

  Ezt a bizalmatlanság témát még többször is boncolgatni fogom a Webuni Blogon, úgyhogy nézz vissza később is! 😉

E-learning tapasztalat az önéletrajzban?

Gondoltátok volna, hogy a tengerentúlon, illetve bizonyos, tőlünk nyugatra fekvő európai országban már bevett szokás, hogy az emberek beleírják önéletrajzukba az online elvégzett kurzusaikat is?

A többségetek nagy valószínűséggel nem gondolta volna, sőt, Ti sem biztos, hogy megtennétek. Pedig, ha jobban végiggondoljuk, akkor bizony több okból kifolyólag is előnyös lehet ezt megtenni.CV

Megkönnyíti az adaptációt: Már nem tudunk megélni azokból az információkból, amiket az iskolában megtanítottak nekünk, meg kell próbálnunk lépést tartani az egyre frissebb tudáselemekkel.  A vállalatok is látják az e-learning előnyeit, éppen ezért egyre nagyobb mértékben a személyi jelenlétet kívánó képzésről az online tanfolyamok elvégzésére billen át a mérleg, sőt, manapság a legtöbb cég már saját képzési rendszerrel rendelkezik és minden friss munkatársnak kötelező ezeket elvégeznie. A jövő munkáltatói pedig a dinamikusan, gyorsan tanuló és fejlődő munkatársakat részesítik előnyben, így nagy előny, ha már ilyen téren is van tapasztalata a munkavállalónak, mert könnyebben fog tudni alkalmazkodni az innovatív körülményekhez.

Elősegíti a személyes fejlődést: Napjainkban az élethosszig tartó tanulásé a főszerep! Még akkor is, ha a megpályázott munkakörtől teljesen indifferens témában is végeztél el bármilyen online tanfolyamot, még az is pozitív hatással lesz a megítélésedre. Ugyanis azok az egyének, akik hajlandóak időt, energiát és még akár pénzt is áldozni saját kompetenciáik, személyiségük továbbfejlesztésére, minden munkáltató számára szimpátiát fognak kiváltani. A munkáltatók számára is egyre inkább világossá válik, hogy azok az emberek, akik e-learninges kurzust végeznek el, értenek a számítógéphez, motiváltak, önállók és képesek autodidakta módon tudást elsajátítani.

Döntő szerepe lehet: Pontosan a fent említett okok miatt, az is könnyen előfordulhat, hogy ezek az apró jelek fogják befolyásolni a leendő munkáltató döntését, amikor két vagy több, hasonló kaliberű jelentkező közül kell kiválasztania azt az egyet, aki betöltheti a meghirdetett pozíciót.

Ha szeretnétek olyan értékes tudással gazdagodni, melyek a későbbiekben hasznosak lehetnek a munkátok során, akkor nézzetek körbe a Webuni.hu kurzusai között. 😉

“Aki sajnálja a pénzt a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel.” – Tonk Emil

Webuni legénység 2.

Ebben a részben ismét egy mindenre elszánt harcosunkat mutatom be, név szerint Zsoltot.

Neved?

Bölöny Zsolt

Hobbid?

Szoftverfejlesztés, bringa, gitár, dob.

Végzettséged? Szakterületeid?

ELTE – programtervező informatikus. Szakterületem a webfejlesztés (PHP, MySQL, HTML, CSS, jQuery), illetve a natív fejlesztés (C++). Az utóbbi időben hobbi gyanánt a Linux grafikus stackjével, illetve asztali operációs rendszerként való használhatóságával ismerkedek.

Milyen jellegű fejlesztésekben vettél eddig részt?

Főleg webes alkalmazás fejlesztésében valamilyen keretrendszer segítségével, illetve 2D játékok is kerültek már ki a kezeim közül.

Mióta dolgozol az Innostartnál? Hogyan kerültél a céghez?

2014 eleje óta dolgozom az Innostartnál, egy internetes fórumon közzétett hirdetésre jelentkeztem.

Könnyen ment a beilleszkedés?

Abszolút, hiszen mindenki fiatal a csapatban, ráadásul többen ugyanarra az egyetemre jártunk, szóval mindig van valami közös sztori.

Milyen általában a hangulat az irodában?

Szeretett grafikusunk (Ádám – a szerk.) folyamatosan gondoskodik a jókedvről, úgyhogy soha nem szokott rossz hangulat lenni az irodában.

Szeretsz-e a Webunin dolgozni? Miért?

Szeretek, egyrészt mert hiszek az internetes oktatás létjogosultságában, másrészt pedig szakmailag is nagy kihívás, mivel mindig igyekszünk a legújabb technológiákat felhasználni a fejlesztés során.

Belegondoltál-e már abba, hogy egy olyan országos szintű rendszernek a fejlesztésén dolgozol, ami jelentős mértékben megváltoztathatja a jövő oktatási módszereit?

Igen! És bízom is benne, hogy ez így is lesz, bár hagyni kell egy kis időt, hogy rendesen kiforrja magát.

Mesélj el egy vicces munkahelyi történetet vagy szívatást! Az a legjobb, ha veled történt!

Amikor az egyik munkatársunk kb. 1,5 óra várakozás után jött rá, hogy az ebédjét nem az irodába, hanem otthonra rendelte meg véletlenül… Természetesen mi jó fejek voltunk, úgyhogy ezt a 1,5 órát mi is vele együtt végigvártuk, farkaséhesen!

Webuni legénység 1.

Sziasztok!

Ebben a sorozatban azokat a munkatársakat szeretném bemutatni külön-külön, akiknek köszönhetjük a Webuni weboldalának külső megjelenését, ill. az informatikai hátterét.

Először Gergőt, a projekt vezetőfejlesztőjét interjúvoltam meg. Gergőről elmondható, hogy ő a jó értelemben vett, tipikus informatikus, akinek elhivatottságát misem bizonyítja jobban, hogy még a hobbija is az informatika! Még, ha nem is túl bőbeszédű, de azért inkább válaszoljon Ő:

– Neved?

– Radics Gergely, alias Gergő

– Hobbid?

– Mostanában főként Android fejlesztést tanulgatok, illetve pár éve aktívabban foglalkozom IT biztonsággal is, ezen felül meg mikor mihez van kedvem. Egy időben íjászkodtam, néha kerékpározom, stb.

– Végzettséged? Szakterületeid?

– ELTE-n szereztem programtervező informatikus mester diplomát. Ez szerintem kb. elmond mindent, amit tudni kell a hobbival együtt. 🙂

– Milyen jellegű fejlesztésekben vettél eddig részt?

– Az Innostartnál a Webunin és egy másik, elég bonyolult mobilalkalmazáson dolgoztam leginkább, de kisebb-nagyobb webes projekteken már több, mint 12 éve dolgozom.

– Mióta dolgozol az Innostartnál? Hogyan kerültél a céghez?

– 1 éve dolgozom itt, egy Facebookos csoportban akadtam rá egy álláshirdetésre, amire jelentkeztem és úgy kerültem ide.

– Könnyen ment a beilleszkedés?

– Eléggé, az interjú után kb. 10 perccel már a Webunin dolgoztam, a többi pedig jött magától. 🙂

– Milyen általában a hangulat az irodában?

– Általában vidám, néha zene szól, néha csak egymás hülye poénjait hallgatjuk, de a legjobb mindig az ebédszünet, ahol Ádám (a grafikusunk) egy komplett standup műsort lenyom általában.

– Szeretsz-e a Webunin dolgozni? Miért?

– Már a kezdetektől benne vagyok, szóval már csak ezért is igen, valamint mindig jó a különböző kihívásokat megoldani. Bár a frontenddel, a HTML és CSS kódokkal nem igazán szeretek pepecselni benne, de tudom, hogy kapcsolatból sincsen tökéletes… 🙂

– Belegondoltál-e már abba, hogy egy olyan országos szintű rendszernek a fejlesztésén dolgozol, ami jelentős mértékben megváltoztathatja a jövő oktatási módszereit?

– Néha már megesett, hogy igen! 🙂

– Mesélj el egy vicces munkahelyi történetet vagy szívatást! Az a legjobb, ha veled történt! 🙂

– Nem akarok neveket mondani, de a munkahelyen a többiek elég hamar megtanulták, hogy hosszabb időre nem célszerű bejelentkezve hagyni a gépet. Sok-sok FB profilkép csere meg egyéb üzenőfali bejegyzés történt egy időben. Szerencsére én reflexből kilépek mindig, ha nem vagyok a gépnél. 🙂 (Egy IT biztonság technikustól ez alap! 🙂 – a szerk.)

Webuni Stúdió riport

webuni_studio_2 Sziasztok!

Ezt a bejegyzést a Webuni Stúdió bemutatásának szentelném, ugyanis nemrégiben megalapítottuk ezt a részlegünket is, hogy megkönnyíthessük azon tanárok dolgát, akiknek problémát jelent saját maguknak leforgatni vagy megvágni a kurzusukat, vagy egyszerűen csak forgatási helyszín hiányában szenvednek. Irodaházunkban kialakított, profin felszerelt stúdiónk bármikor, bárkinek a rendelkezésére áll. Viszont a stúdió szolgáltatásainak feltételeiről a Webuni Stúdió weblapján tudtok bővebben informálódni, most inkább magát a stábot szeretném bemutatni!

Két fiatal, rendkívül tehetséges és ambiciózus srácról van szó, akik egymástól függetlenül, annyira jó és egybevágó válaszokat adtak, hogy inkább szó szerint idézném a velük készített interjút. Ők név szerint Ákos és Mészi.

Mióta foglalkoztok videózással?

Ákos: Már az első kisfilmünket is együtt készítettük 2004-ben, egy hétvégére kölcsön kapott, szalagos videókamerával, majd egy éven belül megvettük első saját kameránkat is.
Mészi: Körülbelül 10 éve, még általános iskolában vettük kezünkbe a kamerát, és azóta se tettük le.

Munkakapcsolatból barátság vagy barátságból munkaviszony?

Ákos: Első szárnypróbálgatásainkat még nehéz is lenne munkának nevezni, de azóta is, hogy komolyabban foglalkozunk a szakmával, megmaradt köztünk a barátság.
Mészi: Természetesen barátságként indult, így a mai napig nehéz rá munkaviszonyként gondolni.

Hobbinak indult vagy elejétől kezdve hivatás?

Ákos: 14 éves korunkban természetesen nem tekintettünk rá munkaként, nem is gondoltuk volna, hogy az évek során a videózás ilyen komoly hivatásunkká fejlődik majd.
Mészi: Az első projekt, amin közösen dolgoztunk, egy rövid horrorfilm volt, majd azután is egyéb “játékfilmek”, diákdiri-videók. Csak évek múltán, ismerősök révén jött be először hébe-hóba egy-egy megrendelés, majd később egyre gyakrabban egy-két rendes, hivatásos megbízás.

Milyen jellegű munkáitok voltak eddig? Csak együtt dolgoztok vagy elvállaltok külön-külön, egymástól függetlenül is munkákat?

Ákos: Mivel általában úgy osztjuk meg egymás közt a munkát, hogy én vagyok az operatőr, Mészi pedig a vágásért felel, így van, hogy egy megbízásban csak az egyikünk vesz részt. Például egy animált promóvideó elkészítésében Mészi az illetékes, de ilyen esetekben is mindig igyekszünk egymást támogatni.
Mészi: Mindig is nyitottak voltunk bármilyen jellegű munkára, mely a videózáshoz köthető, legyen az akár esküvőfelvétel, videoklip, bulivideó vagy akár céges reklámfilm. Dolgoztunk helyi televíziónak, nemzetközi webáruháznak és amatőr garázs együttesnek is.

A Webuni Stúdió is csak egy munka vagy esetleg többet láttok benne? El tudjátok képzelni, hogy kizárólag csak ezzel foglalkozzatok?

Ákos: A Webuni Stúdió többet jelent, mint egyszerű munka, hiszen itt megvalósíthattam régi álmomat, hogy rendelkezhessek saját stúdióval. A videózásban fontos számomra a változatosság, így nem hagynék fel a többi profillal sem, de a Webuni Stúdió mindig elsőbbséget fog élvezni számomra.
Mészi: A Webuni Stúdióban én elsősorban azt a lehetőséget látom, hogy bármiről készíthetünk videókat, bárkinek. Munka, de egyben hivatás is.

El tudjátok-e képzelni, hogy idővel többszörösére bővül a stábotok létszáma?

Ákos: Ez lenne a hosszútávú cél, igen. Ehhez még bővítenünk kell ügyfeleink körét, de a lelkesedésünk és kitartásunk maximálisan megvan, így a lehető legjobb úton járunk.
Mészi: A videózásban az a nehéz, hogy mindenhez érteni kell egy kicsit: a kompozíciókhoz, a zeneszerkesztéshez, a hangszerkesztéshez, a 3d animáláshoz, stb. Ahhoz, hogy mindezeket magas színvonalon űzzük, mindehhez külön szakember kell, ehhez pedig munkatársakat kell majd találni.

Némileg külső szemmel, milyennek látjátok a Webuni csapatát?

Ákos: Jó érzéssel tölt el, hogy bár nem vagyunk része a projektben a “keménymagnak”, mégis számíthatunk mindenki segítségére. Olyan komoly feladatoktól kezdve, mint az ügyfelekkel való kapcsolattartás, a legapróbb feladatokig, mint egy asztal átcipelése a stúdióba.
Mészi: Azért jó a társaság, mert bármiről lehet velük beszélgetni, nagyon jó mindig a hangulat. Mindenki egy légtérben dolgozik, nincsenek elszeparált csoportok, így hatékony a kommunikáció a programozók és a videósok között is. És ami még fontos szerintem, hogy nyitottak az új ötletekre!

Ők lennének tehát a mi stúdiósaink, Ákos és Mészi, akikhez bátran lehet fordulni bármilyen kéréssel, kérdéssel!

Üdv,
Bodor Ádám