Üdvözlöm a kurzuson! Bízom benne, hogy a kurzus végére számos olyan információval gazdagodik, amely hozzá tud járulni mindennapi munkájához, vagy esetleg éppen egy új irányt tud mutatni.

A SEO Honlapszövegírás kurzus első felében áttekintjük, mit is értünk SEO-n, vagyis keresőoptimalizáláson, ugyanis nagyon sokszor tapasztalom, hogy sok téveszme él erről a fejekben. Tévedés ne essék: a SEO egyik nagyon fontos pillére a tartalom, vagyis a szöveg. Mondhatjuk úgy is, hogy szöveg nélkül nem létezik keresőoptimalizálás.

A kurzus következő része gyakorlat orientált, még akkor is, ha definíciókat és szabályokat tekintünk át. Ezeknek a gyakorlatba való átültetése nem könnyű feladat, de adok tippeket hozzá, hogy hogyan lehet őket megvalósítani, és egyszerűbbé tenni a saját életünket, amikor a SEO szövegírás a feladat.

Megmutatom, mi az a szükséges HTML kódolási ismeret, ahogyan a szöveget a honlap adminisztrációs felületén rögzíteni kell (WordPress honlapon).

Ezután kitekintünk egyéb szövegírási módokra illetve feladatokra is, amivel a honlapkészítés során szembesül a honlap tulajdonosa.

Jó tanulást kívánok!