Bemutatkozás
ISTEN HOZTA ÖNT A GÁL FERENC EGYETEMEN,
A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYÉBEN!
Intézményünk immár 90 éve működik a délkelet-magyarországi régióban, így állandó igazodási pontot jelent a térség felsőoktatásában, tudományos és hallgatói életében.
A Gál Ferenc Egyetem történelmi elődje a Szent István király által 1030-ban alapított Csanádi Egyházmegye káptalani iskolája volt, amit Szent Gellért püspök hozott létre. A trianoni területvesztést követően Glattfelder Gyula püspök Szegeden új hittudományi főiskolát alapított 1930-ban. Intézményünk 2008-ban vette fel Gál Ferenc teológus és lelkipásztor nevét, aki a diktatúra egyházüldözésének időszakában megtartotta, majd újjászervezte a magyar katolikus egyetemi oktatást.
Egyetemünk különleges a maga nemében, hiszen nálunk a világi, illetve a teológiai képzések jól megférnek egymás mellett, így a különböző kulturális háttérrel érkező, értékeinkre nyitott hallgató megtalálja nálunk a helyét, legyen szó tudományos színvonalról, korszerű szaktudásról, modern infrastruktúráról és közösségi életről a campusainkon vagy épp szilárd értékrendről.
A keresztény hátterű felsőoktatási intézmények közül egyedül nálunk található meg egyazon intézményen belül egészségügyi, pedagógiai és gazdasági képzés, illetve mezőgazdasági program. Gyakorlatorientált megközelítésünket kiváló hazai és nemzetközi együttműködések támogatják; képzési filozófiánkat a tradíció és a progresszió egymásra hatása alakította és alakítja mind a mai napig, így az állandó fejlődés, a rugalmas szemlélet és az innováció is legfőbb értékeink közé tartozik.
A GFE központja a térség szellemi és kulturális fővárosában, Szeged szívében, a Dóm téren található, amely lelki és hitéleti szempontból is különleges helyszín. Intézményünk 2013-tól Szarvason Pedagógiai, Gyulán Egészség- és Szociális Tudományi, Békéscsabán Gazdasági Karral bővült; Mezőgazdasági Intézetet létesített Mezőtúron, de Budapesten szintén vannak képzéseink, illetve szakképző intézményeink Békésen, Szegeden és Budapesten.
Kutatási projektjeink – ide tartozik a gazdag, mintegy 86 európai felsőoktatási intézménnyel kiépített Erasmus+ kapcsolatrendszer, az affiliált tudományos képzésünk, kutatóintézetünk, kutatócsoportjaink, illetve a TDK-tevékenységünk – nemzetközi és hazai szinten is sikeresek, eredményeiket a Gerhardus Kiadó folyóirataiban, köteteiben is rendszeresen publikáljuk.
Képzéseink megalapozzák hallgatóink szakmai pályafutását és versenyképes diplomát adnak. Egyetemünk minden magyarországi és külhoni érdeklődőt hív és vár, különösen a délkelet-magyarországi régióból érkezőket, akik a helyben elérhető, nemzetközi ösztöndíjakra lehetőséget adó egyetemi képzést választanak. A barátságos és vendégszerető magyar városok a rájuk jellemző, biztonságos környezetben, ismerős közvetlenséggel és gazdag kulturális élettel várják mind a négy karunk hallgatóit, akik személyesen is megtapasztalhatják, mit jelent a jelmondatunk, amelyet intézményünk vezetői, oktatóink és kollégáink vallanak: „Mi a jövődre készítünk fel!”
Szeged, 2020. augusztus 1.
Dr. Kozma Gábor
rektor, diakónus