
Webtanárwebmesterek online iskolája
|
|
Köszöntelek a JavaScript alapjait bemutató kurzuson, én Kovács Bence vagyok. Magyarországon elsőként, 2002-ben kezdtem el oktatóvideókat készíteni, főként a webes programozás témakörében. Azóta kb. 70 kurzust készítettem el, melyekkel többezer hallgatót tudtam a tanulásban és a munkaszerzésben segíteni.
Ha weblapkészítéssel és webes programozással szeretnél foglalkozni, akkor mindenképpen meg kell ismerned a JavaScript nyelvet! Ha a HTML alapok és a HTML űrlapok készítése című kurzusaimat már elvégezted, jöhet a következő lépés: meg kell barátkoznod a JavaScript nyelvvel.
Megtanulod, hogy hová és hogyan kell írnod a JavaScript kódokat a weblapod kódján belül. Megismerkedsz a változók, ciklusok és függvények fogalmával és használatával, a párbeszédablakok megjelenítési lehetőségeivel. A kurzus végefelé pedig megmutatom, hogy a már elkészített HTML űrlapokat hogyan tudod a JavaScript segítségével módosítani, ellenőrizni majd elküldeni.
A videókon lépésről lépésre láthatod majd a forráskód szerkesztését, az elkészült kódokat a segédfájlok között találod majd meg. Érdemes minden lecke után a gyakorlatban is kipróbálni a látottakat!
Ha ezt a kurzust elvégezted, ajánlom figyelmedbe a következő kurzusomat, melyben a JavaScript tömbök használatát fogom megtanítani neked!
Most pedig nézd meg az ingyenes leckéket, és ha hasznosnak tartod, vásárold meg az oktatóanyagot!
Remélem, hogy hamarosan találkozunk! :-)
A JavaScript használatának előfeltételei
JavaScript kód elhelyezése a HTML oldalon
Egérkattintás vizsgálata, üzenetablak megjelenítés
A weblap háttérszínének megváltoztatása
A böngészőablak átirányítása másik weblapra
Egérmozgatás vizsgálata
A böngésző előző és következő oldalaira való ugrás
Változók létrehozása és használata
Függvények létrehozása, szerkezete
Logikai műveletek, feltételes elágazások
Adatok bekérése és kiírása a weblapra
Megerősítő párbeszédablak készítése
Új ablakok megnyitása és bezárása
Időzített függvényhívás
Szöveges mezők értékének vizsgálata és módosítása
Gombok szövegének, kattinthatóságának változtatása
Checkbox-, rádiógomb-, lista vizsgálata/módosítása
E-mail cím helyességének ellenőrzése
Az űrlap elküldése
Megrendelési űrlap készítése - Tervezés
Megrendelési űrlap készítése - Ellenőrzés,elküldés
Megrendelési űrlap készítése - Auto. díjkalkulátor