Logó
Képzések
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Tanulók
599
Képzések
7
Értékelés
5
Elérhetőségek
Cím: Magyarország, Budapest
Szakmai tapasztalat
Oktatási területek: Retorika, nyilvánosbeszéd

Bemutatkozás

Üzletember, befektető, coach, TED Talk előadó (USA), az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, az Euronet alapítója, a Speak Academy és Toastmasters Hungary megalapítója. 

Vilmos gyermekkora óta vallja, hogy szavakkal sorsokat lehet megváltoztatni, mind pozitív, mind negatív irányba. Évek óta foglalkozik többedmagával azzal, hogy a retorikai készség fejlesztésével tegye elérhetővé emberek számára, hogy nagyobb önbizalommal vállalják életük küzdelmeit.

Vilmos szerint nem elég sikeresnek lenni, hanem másokat is hozzá kell segíteni a sikerhez. Ennek szellemében néhány kollégájával útjára indított egy retorikai programot a Kozma utcai börtönben. A foglalkozások során visszaadják a fogvatartottak önbecsülését és önbizalmát, valamint módszertani támogatást adnak a raboknak egy szabadulás utáni, sikeres élet stratégiájának kidolgozásához.

“A kommunikáció nem csak az üzletben, hanem az életben is nélkülözhetetlen eszköz. Eszköz arra, hogy megtaláljuk a bennünk rejlő tehetséget és a nehézségeinkben rejlő lehetőséget.” – Benkő Vilmos

Válj magabiztos előadóvá, szerezz Speak Academy oklevelet!
Benkő Vilmos konzultációval és feladatok kiértékelésével támogatott gyakorlatorientált kommunikációs és nyilvános beszéd tréningje.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
27
74 900 Ft
Válj magabiztos előadóvá, szerezz Speak e-oklevelet!
Benkő Vilmos gyakorlatorientált kommunikációs és nyilvános beszéd tréningje önértékelési lehetőséggel, melyet oktatóanyagunk útmutatója biztosít.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
22
39 000 Ft
PRE-SPEAK: visszajelzést adunk a nyilvánosbeszédre, előadására, vállalati prezentációra
Szerezzen hiteles értékelést és hasznos visszajelzéseket tapasztalt szakértőktől.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
0
9 900 Ft
Get feedback on your speech, lecture or presentation
Receive a credible review and useful feedback from experienced professionals.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
0
9 900 Ft
Válj magabiztos előadóvá, szerezz Speak Academy oklevelet!
Benkő Vilmos konzultációval és feladatok kiértékelésével támogatott gyakorlatorientált kommunikációs és nyilvános beszéd tréningje.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
1
74 900 Ft
course-image
LIVE kurzus
Premium complete public speaking course - 2022 LONDON
Public speaking course online
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
Indulás: 2022-02-11
Ingyenes!
Nyilvános beszéd tréning: Válj magabiztos előadóvá
Benkő Vilmos konzultációval és feladatok kiértékelésével támogatott gyakorlatorientált kommunikációs és nyilvános beszéd tréningje.
Benkő Vilmos
Benkő Vilmos
Oktató
Kívánságlistára
95 123 Ft