“A jó tanítás titka (...), hogy hajlandóak legyünk mindig valami újat tanulni.”

Talán ezen filmbéli idézet fejezi ki leginkább mindazt az attitűdegyüttest, mely meglátásom szerint egész lényemet, mindazonáltal pedagógiai személyiségemet is áthatja.

1996-ban - főiskolai tanulmányaim befejezése után azonnal – elkezdtem dolgozni kis falum, Zsombó általános iskolájában tanítóként. Nagyfelmenő rendszerben foglalkoztam alsó tagozatosokkal, illetve későbbiekben megszerzett másoddiplomám (német nemzetiségi nyelv- és irodalomtanár) lévén “szuper nagyfelmenő” rendszerben a felső tagozatosokkal is.

Sajnos egyre csalódóttabban vettem észre, hogy bár lelkesedésem töretlen, egyre kevésbé tudja oktatási rendszerünk keretjellege tolerálni a másságokat, sőt mi több, tulajdonképpen újratermeljük, vagy éppen felnagyítjuk tanítványaink hátrányait.

Kitörési, megoldási lehetőséget kerestem, mely felgyorsult világunkban segíthet. Ezt pedig a digitális kultúra fejlesztésében, saját és tanítványaim digitális kompetenciáinak bizonyos irányba történő terelésében fedeztem fel. Vagyis a modern technikát saját szolgálatunkba állítom és igyekszem XXI. századi pedagógusként úszni az árral, innoválódni, elfogadni és elfogadtatni, nem csupán csendes szemlélődőként, hanem aktív résztvevőként a jelen helyzetből a legjobbat kihozni. Úgy érzem, ez sikerül(t) és csak arra biztatok mindenkit, hogy apró, picike lépésekben, kis próbálkozásokkal adjon magának esélyt arra, hogy a gyermekekkel együtt haladni és fejlődni képes, sőt előttük példaként álló- járó pedagógusként ismerjen meg minél több új alkalmazást, azokat alkalmazza a mindennapi tanóráin, merje kiengedni a kezéből az irányítást és akarjon és tudjon újat tanulni és tanítani.