
Webtanárwebmesterek online iskolája
|
|
Köszöntelek az „Objektumorientált programozás PHP-ben” című kurzusomon, én Kovács Bence vagyok.
Magyarországon elsőként, 2002-ben kezdtem el oktatóvideókat készíteni, főként a webes programozás témakörében. Azóta több, mint 70 oktatóanyagot készítettem el, melyekkel többezer hallgatót tudtam segíteni a tanulásban, és a gyakran a munkaszerzésben is.
Ha már jártas vagy a PHP-programozásban, és szeretnéd megismerni az objektumorientált programozás alapjait, akkor ez a kurzus neked szól!
Az objektumorientált programozás többek szemében a nagy mumus - amitől félünk, egészen addig amíg meg nem ismerjük. Ebben az oktatóanyagban teljesen az alapoktól kezdjük az OOP-vel való ismerkedést, a végére pedig már otthonosan fogunk mozogni ebben a rejtélyes világban. A videókon valós időben követheted majd a forráskód szerkesztésének lépéseit, az elkészült kódokat a segédfájlok között találod meg. Érdemes minden lecke után a gyakorlatban is kipróbálni a látottakat!
Most pedig nézd meg az ingyenes leckéket, és ha hasznosnak tartod, vásárold meg az oktatóanyagot! Kellemes és hasznos tanulást kívánok! :-)
Bevezető, PHP fájlok előkészítése
Új osztály és objektum létrehozása
Tulajdonság hozzáadása, értékadás, lekérdezés
Tulajdonságok elérésének korlátozása, metódusok
A konstruktor metódus működése
Metódusokhoz való hozzáférés korlátozása
Osztályok kibővítése (öröklődés)
A szülő-osztály metódusainak felülírása
Metódus meghívása másik osztályból
Statikus változók használata
Statikus függvények meghívása
Konstansok
Absztrakt osztályok és metódusok
Interfészek használata
Automatikus függvények (magic methods)
Metódusok egymásután láncolása
Típuskényszerítés (type hinting)