
Webtanárwebmesterek online iskolája
|
|
Köszöntelek a Kezdő webfejlesztő kurzuson, én Kovács Bence vagyok. Magyarországon elsőként, 2002-ben kezdtem el oktatóvideókat készíteni, főként a webes programozás témakörében. Azóta kb. 70 kurzust készítettem el, melyekkel többezer hallgatót tudtam a tanulásban és a munkaszerzésben segíteni.
Ez a kurzus egy akciós csomag, ami három olyan alapkurzust foglal magába, melyek tematikája szorosan egymásra épül.
Az első kurzus a HTML alapok kezdőknek, melyben teljesen az alapoktól kezdjük a HTML nyelvvel való ismerkedést. Megismerkedünk a HTML oldalak alapszerkezetével, foglalkozunk a szövegek és képek megjelenítésével, táblázatok készítésével. A kurzus végére te is el tudsz majd készíteni egy egyszerű weblapot.
A második kurzus a HTML űrlapok készítése, melyben megismerkedünk az űrlapok elemeivel, úgymint szöveges mezők, legördülő listák, rádiógombok és jelölő négyzetek, különböző gombok stb. A kurzus végére te is el tudsz majd készíteni egy egyszerű, de tetszetős űrlapot!
A harmadik kurzus a JavaScript alapok, űrlapok vezérlése címet kapta. Ebben megtanítom, hogy hová és hogyan kell írnod a JavaScript kódokat a weblapod kódján belül. Megismerkedsz a változók, ciklusok és függvények fogalmával és használatával, a párbeszédablakok megjelenítési lehetőségeivel. A kurzus végefelé pedig megmutatom, hogy a már elkészített HTML űrlapokat hogyan tudod a JavaScript segítségével módosítani, ellenőrizni majd elküldeni.
A videókon lépésről lépésre láthatod majd a forráskód szerkesztését, az elkészült kódokat a segédfájlok között találod majd meg. Érdemes minden lecke után a gyakorlatban is kipróbálni a látottakat!
Most pedig nézd meg az ingyenes leckéket, és ha hasznosnak tartod, vásárold meg az akciós csomagot! A sikeres vásárlás után azonnal elkezdheted a tanulást! :-)
Első weblapunk
Az EditPlus telepítése és alapbelállítások
HTML alapszerkezet: TAG-ek
A fejlécbe írható dolgok
Szövegformázás: sortörés, szóköz
Szövegformázás: B, I, U, strike, sub, sup
Szövegformázás: FONT (méret, típus, szín)
Szövegformázás: bekezdés, igazítások
Háttérszín és háttérkép tulajdonságai
Képek beillesztése és formázása
Linkek
Vízszintes elválasztó vonal
Megjegyzések beillesztése a kódba
Speciális karakterek használata
Listák készítése
Táblázatok - alapszerkezet
Táblázatok - méretezés és igazítás
Táblázatok - térközök, betűtípus, háttér
Táblázatok - keretek
Táblázatok - cellák egyesítése
Táblázatok - egy összetett táblázat elkészítése
Belső keretben másik weblap
Egy komplett mini weblap elkészítése
Kész weblap feltöltése
Összefoglalás
Az EditPlus 3 telepítése
Üres űrlap létrehozása
Szöveges beviteli mező
Jelszó típusú mező
Legördülő lista
Listák több választási lehetőséggel
Csoportokra bontott legördülő lista
Rádiógombok
Kiválasztó négyzetek
Szöveges területek
Gombok
Képes felületű gombok
Alaphelyzetbe állító és elküldő gombok
Fájlok tallózása
Rejtett mezők
Csak olvasható mezők
Űrlap-elemek hatástalanítása
Űrlap-elemek csoportosítása
Űrlap-elemek táblázatba rendezése
Az űrlap elküldése
A JavaScript használatának előfeltételei
JavaScript kód elhelyezése a HTML oldalon
Egérkattintás vizsgálata, üzenetablak megjelenítés
A weblap háttérszínének megváltoztatása
A böngészőablak átirányítása másik weblapra
Egérmozgatás vizsgálata
A böngésző előző és következő oldalaira való ugrás
Változók létrehozása és használata
Függvények létrehozása, szerkezete
Logikai műveletek, feltételes elágazások
Adatok bekérése és kiírása a weblapra
Megerősítő párbeszédablak készítése
Új ablakok megnyitása és bezárása
Időzített függvényhívás
Szöveges mezők értékének vizsgálata és módosítása
Gombok szövegének, kattinthatóságának változtatása
Checkbox-, rádiógomb-, lista vizsgálata/módosítása
E-mail cím helyességének ellenőrzése
Az űrlap elküldése
A megrendelési űrlap megtervezése
A megrendelési űrlap ellenőrzése és elküldése
Automatikus díjkalkulátor az űrlapon