A cél az, hogy legyen cél!

 Rengeteg olyan kurzus kering az interneten, amik tele vannak hasznos információval, tudásanyaggal, csak sajnos nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő – vagy pont, hogy túl sok – körítéssel vannak tálalva, megnehezítve a kiigazodást a hallgatónak, hogy mi is tulajdonképpen a főétel a számára. Gyakori hiba, amit elkövetnek az oktatók, hogy nem határoznak meg kellően konkrét célt/célcsoportot a kurzusuknak, nem szegmentálják kellően a tananyagukat, és egyszerre szeretnének minden tudást átadni.
online kurzus kevesebb több Azt értem itt ezalatt, hogy pl. egy videóvágó program kezelését oktató kurzus rendkívül hasznos azok számára, akiket érdekel ez a téma. Viszont ezen belül is számos célcsoport és szegmens található. Vegyünk egy fiktív példát, pl.:

Kurzus címe: Videóvágás alaptól a mesterfokig
Kurzus célja: Megtanítani az adott videóvágó program kezelését, teljesen a program alapszintű ismertetésétől, egészen a profi, 3D-s animációk alkalmazásáig.
Célcsoport: Mindenki, akit érdekel a videóvágás

Mi ezzel a probléma?

 Túl általános, kevésbé behatárolható cél, túl széles célcsoport… Sokkal nehezebb olyan potenciális hallgatót találni, aki biztos abban, hogy teljesen laikusból a full profi szintre el szeretne jutni az adott szakterületen, és mindezt egy kurzus keretin belül szeretné elérni. Nagyobb eséllyel találsz olyat, aki először szeretné alap szinten megismerni/megtanulni az adott program használatát, majd az alapján el tudja dönteni, hogy megéri-e még időt/energiát/pénzt áldoznia a megszerzett tudás további elmélyítésére. Főleg, hogy ebben az esetben egy olyan területről van szó, ahol az alapok megismerése után, több irányba is el lehet indulni, mint pl: játékfilm vágás, klippek vágása, animációs filmek-, kinetic typographyk-, 3D-s animációk készítése, stb. Nem lehet ezeket mind egy kurzusba belesűríteni…
Ráadásul, pontosan a kevésbé behatárolt tematika miatt, nem is tudja eldönteni a potenciális hallgató, hogy ténylegesen a neki szükséges tudást tudja-e elsajátítani az adott kurzus elvégzésével.
Arról nem is beszélve, hogy egy olyan személy, aki már rendelkezik egy alapszintű tudással, nem szívesen fog olyan tudásanyagért pénzt kiadni, aminek egy részét már birtokolja egyébként is.
Ami pedig az oktató részét illeti…ilyen tematika meghatározása esetén valószínűleg el se készülne ez a kurzus…

Hogy miért?

 Mert mégha úgy is gondolod, hogy képes vagy egyszerre, kellő precizitással feldolgozni a teljes anyagot, sokkal több munkád lesz vele, mintha külön-külön tennéd mindezt
online kurzus sok munkaGondolj csak bele!

 Annyira sok az anyag, hogy mindig eszedbe jutna valamelyik részéhez egy újabb ötlet, mindig azt éreznéd, hogy még nincs kész az anyag, még mindig van mit hozzátenni…

Mi lesz ennek a következménye?

 Állandó finomítgatások, folyamatos halogatás, egyre csökkenő lelkesedés, végül pedig soha nem fogod elkezdeni a kurzusodnak a tényleges megvalósítását…

Mi a teendő akkor?

 Ha továbbra is úgy gondolod, hogy a teljes témakört fel szeretnéd dolgozni és az egészből online kurzust készíteni, akkor azt javasolnám, hogy feltétlenül bontsd szét több kurzusra a témakört és határozz meg kisebb, konkrétabb egységeket a teljes anyagon belül, majd azokat dolgozd ki részletesen!
Attól még, hogy feldarabolod, a sok részegységből össze tud állni a teljes anyag, viszont sokkal átláthatóbb és emészthetőbb lesz!
online kurzus téma felosztás Sőt, nem is feltétlenül kell mindig teljesen az alapoktól kezdeni és minden részét kidolgozni! Akár ki lehet emelni egy-egy speciális területét az adott témakörnek, amiről úgy gondolod, hogy sokakat érdekelhet. Jelen esetben pl:
– kurzus azoknak, akiknek 1-2 éves kisbabája van, és állandóan kamerázzák, és ezekből a felvételekből hogyan készíthetnek olyan összeállítást, amit utána körbe tudnak küldeni a családnak, barátoknak.
– kurzus arról, hogy hogyan lehet jól elkészíteni egy online kurzus videóit
– kurzus a greenboxban rejlő lehetőségekről, és az ilyen módon felvett videók megvágásáról
– stb.

 Remélem, hogy sikerült meggyőzzelek arról, hogy mennyire fontos a kurzus céljának jó meghatározása már a legelején! 🙂

 Amennyiben bárhol elakadnál a kurzusod előkészületeivel, vagy csak szeretnél megerősíést kapni a konkrét elképzeléseidet illetően, bátran keresd fel a Webuni csapatát az ITT található elérhetőségek egyikén!

Comments

comments

Egy hozzászólás a(z) “A cél az, hogy legyen cél!” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Rajt-cél győzelem | Webuni blog

Vélemény, hozzászólás?